Soproni Hoplager

Az új óvatos duhaj

A Soproni sörgyárat (pontosabban Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.) nem kell bemutatnom senkinek sem, hiszen a hazai sörpiac egyik legmeghatározóbb alakjáról van szó. Még aki nem is szereti a sört, az is hallott már róluk. 
2017-ben a kisüzemi sörforradalom hullámát meglovagolva, vagy inkább csak ahhoz csatlakozva, a Soproni életre hívta az Óvatos Duhaj termékcsaládot.
Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire ipa az ipájuk, vagy hogy az apa elég aroma komlós-e, azt viszont meg kell hagyni, hogy nagyon jól használták ki azt a piaci rést, hogy előttük itthon nagyüzemi sörgyár még nem foglalkozott felsőerjesztésű sörök gyártásával. Azzal, hogy ők elkezdték gyártani az ipát széles körben tették ismertté ezt a sörtípust az átlag fogyasztók körében is. Ebből véleményem szerint talán még a kisüzemek is profitálhattak, hiszen aki megkedveli az Óvatos Duhaj Ipát az valószínüleg bátrabban fog nyúlni más felsőerjesztésű sörök után is a boltban. 
2018-ban egy, a nagyüzemektől teljesen szokatlan lépést tettek, meghirdették az I. Soproni Sörversenyt, melyre házi sörfőzők nevezhettek. Ezen verseny eredményeként született meg Stubna Ágoston győztes receptúrája alapján sokunk nagy kedvence, a Soproni Óvatos Duhaj Porter. 
Nem kellett sokat várnunk a II. Soproni Sörversenyre, ami hoplager kategóriában várta a gyár a nevezők söreit 2019-ben, mely versenyt Cserjés László nyert meg. 
Mindenki nagyon várta a 2020 őszére beígért új sört, de az élet közbeszólt és a kialakult koronavírus helyzet még egy ekkora nagy gyártó üzleti tervét is képes volt teljesen átírni. Az új termék bemutatása is megcsúszott egészen mostanáig, ugyanis a napokban került a boltok polcaira a várva várt Soproni Óvatos Duhaj Hoplager.

dsc_1105-2.jpg

A dizájn a már megszokottnak mondható Óvatos Duhaj kinézetet követi, ami nem is volt meglepő hiszen tudtuk, hogy ehhez a termékcsaládhoz csatlakozik az új sör is, valamint a Soproni a fogyasztókkal szavaztatta meg, hogy milyen zöld is legyen az új termék csomagolásának színe. Szóval tudtuk, hogy hogy fog kinézni a Hoplager csomagolása, így már mindenki csak a beltartalomra volt kíváncsi, így hát én se húzom tovább az időt, lássuk milyen lett az új duhaj. 

dsc_1113.jpg

Szép borostyán színű teljesen tükrös sör, a tetején a lagerektől nem szokatlan módon vastag, de viszonylag gyorsan múló habréteggel.
Már az illata sem titkolhatja el előlünk, hogy nem egy “sima” lagerrel van dolgunk, hanem egy jó sok aroma komlót tartalmazó hoplagerrel. Határozott komlós illata van, mely kissé citrusos, kissé füves. 

dsc_1117.jpg

Jöjjön a régóta várt első korty! Szerencsére a hosszas várakozást nem csalódás követi, hanem egy jóleső markánsan komlózott lager íz. Azt nem árulták el, hogy milyen komlókat használtak hozzá, csak annyit tudhatunk, hogy európai és amerikai komlók kerültek bele. Nekem ízében, olyan kissé füves, fűszeres, virágos komló íze van egy leheletnyi citrusossággal, ami egy szárazra erjesztett lager alap ízéhez társul. Ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy cascade lehet a felhasznált aroma komló, a keserű komlót viszont megtippelni sem merném, hiszen bármi lehet olyannyira el van benne dugva, hogy én abszolút nem is éreztem a keserűségét. 
Összességében, egy finom igazán üde, könnyen iható frissítő sör lett az Óvatos Duhaj Hoplager. Úgy gondolom, hogy nagy népszerűségnek fog örvendeni az átlag sörkedvelők körében is, hiszen nem tér el nagyban a megszokott lagerektől, de mégis van benne egy kis plusz, ami kívánatosabbá teszi. 

dsc_1110.jpg

Az pedig, hogy a tervezetthez képest ennyit csúszott a bemutatása, talán még jót is tett neki, mert nekem ez a sör inkább egy nyári sör benyomását kelti, a nagy melegben igazi frissítésként fog hatni.  
Jó szívvel ajánlom kipróbálásra mind a komlósabb sörök kedvelőinek, mind pedig a lager kedvelőknek, szerintem nem fognak csalódni. 

Egészségetekre!

További sörös tartalmakért kattintsatok a serbázis.hu-ra!
Kövessétek be az instagram oldalam, hogy értesüljetek a friss blog posztokról.