Azt hiszem, jobb ha már így az elején megvallom, hogy most egy olyan sört hoztam nektek, amit már kóstoltam korábban, sőt bejegyzés is született róla… azzal a különbséggel, hogy akkor, az egy egyszeri főzetnek készült a 2021-es Nyúlon Túl személyében.Azonban úgy tűnik Békésszentandráson sokunk rimánkodását meghallották és átemelték állandó szortimentjük részévé (amúgy már viszonylag régen, csak eddig sajnos elkerülte a figyelmemet) Barackos Ipa néven. 

Úgy sejtem, már az Almás Rétes kóstoláskor is említettem, de nekem kifejezetten tetszik a Szent András Sörfőzde új dizájnja és az, hogy még mindig mennyire informatív a címkéjük. 
Egy ilyen sör újra kóstolásánál, ami annyira ízlett, mint a Nyúlon Túl annakidején, mindig van bennem egy kis félsz. Vajon most is ízleni fog-e, változtattak-e a recepten, még mindig olyan brutál sok gyümölcsöt adnak-e hozzá mint akkor, vagy ugye szimplán az én ízlésem is változhatott és akkor egy kellemes emlék fog odaveszni… 

A kupak levétele után már egyből érezhetővé vált a bazsalikom jellegzetes illata. 
Majd a kitöltést követően vastag tartós fehér habréteg ült a rostos baracklére emlékeztető színű és ködösségű New England ipára. 

Megkóstolva minden kétségem és félelmem elszállt, ez a sör még mindig ugyanazt az élményt nyújtja, mint két évvel ezelőtt! A sárgabarack íze dominál benne elsősorban, enyhe kis fanyarsággal és pont annyi édességgel, hogy még ne legyen túl sok, de a fanyarságot ellensúlyozza.   
Most is nagymamám sárgabarack lekvárjának ízét idézi meg bennem és bizony sose hittem volna, hogy egy sör ezt az ízt tudja produkálni. 
A bazsalikom íze jól megfér a barackkal együtt, nem nyomják el egymást, hanem inkább csak enyhén megtöri annak egyeduralmát. 
A selymes kortyérzet pedig igazán kiváló desszert sörré varázsolja ezt az ipát. 

Nem szeretnék és azt hiszem nem is tudnék kedvenc sört választani, hiszen nem is lehet egy gyümölcsös sört például egy Russian Imperial Stouttal versenyeztetni, de ha mégis választanom kellene, a Szent András Sörfőzde Barackos Ipája nálam biztos a dobogón végezne.  

Egészségetekre! 

Tudom, tudom mindenki tűkön ülve várta, így hát meg is érkezett az Auchan sörválogatás 4. része, a Mohó Mókus rozsos pale ale!
Mondjuk az eddigi tapasztalataim alapján, én már kevésbé vártam, hogy eljöjjön a napja, amikor ki kell vennem a hűtőből a sorozat újabb tagját…
Az alap dizájn a már megszokott. Ahogy eddig is, a fő motívum a névben szereplő állat, úgyhogy most egy mókus tekint ránk vissza az üvegről.

Az italunk színe a borostyánnál sötétebb, enyhén vöröses, tetején egy hamar összeeső vékony hab réteggel. Igaz a szép nem ilyen, de azt meg kell hagyni, hogy a Lajhárhoz és a Lámához viszonyítva (a sorozat korábbi tagjai, a nevükre kattintva el is tudjátok olvasni őket) még mindig ez a legbizalomgerjesztőbb.

Az illata enyhén édeskés, kissé gabonás, a komló illata nem kiérzehező belőle. Azt nem mondom, hogy nem féltem az első korty előtt, de hát mindent a kedves olvasókért!
Na de a viccet félretéve, igazából első kortyra nem kifejezetten rossz, nem bántó. Enyhén malátásan édeskés, kis gabonás ízekkel, enyhe fűszerességgel. A komló keserű a korty közben jó helyen jelentkezik, nem túlzó és nem is tapadós, az édességgel nagyjából egyensúlyt képez.
Az alkohol íze nem lóg ki a sörből, azonban mégis erősnek érződik. Nem szoktam a sörök gyengébbre főzése mellett kampányolni, azonban a Mohó Mókus esetén lehet elég lenne a 6% helyett 4,5-5% is és máris kevésbé érződne erősnek.

Bár a sörválogatás eddig tagjai közül a mókus az eddigi legjobb, továbbra is az a konklúzióm, hogy 400 Ft körül "kisüzemi" kategóriában nagy csodára nem számíthatunk.

Egészségetekre!

A múlt héten nem jelentkeztem új teszttel, az a hét a pihenésé volt, de ez a pihenés hozta meg az e heti teszt alanyát, pontosabban alanyait. 
A szigligeti várba vezető domb megmászása után bukkantam rá a vár büféjében a Várivóka névre keresztelt Szigligeti Prémium Pilsre és a Szigligeti Meggysörre. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így vettem is gyorsan egyet-egyet belőlük a vár meghódításától vitézi hangulatba kerülve, egy életem egy halálom alapon. 

Nagy nyomozásokba nem kellett kezdenem a gyártó kilétét illetően, hiszen a kupakon ott díszeleg a tapolcai Stari sörfőzde logója.
A Stari 1992-ben kezdte meg működését a Balaton-felvidék első kisüzemi sörfőzdéjeként. 

Pici utánajárás után arra a következtetésre jutottam, hogy a Szigligeti sör a Stari Prémium Pils a meggyes pedig Stari Meggysöre a vár számára címkézve. De mivel korábban még egyiket se kóstoltam, így egyik sem veszítette el az újdonság faktorát számomra. 
A címkék egyszerűek, letisztultak, olyan kicsit "kézműves" hangulatúak. 

A pils színe szép szalmasárga, azonban hab gyakorlatilag nem képződik rajta, vagyis hogy az a kevés, ami van, az is azonnal eltűnik róla. 

Belekortyolva igazából azt kaptam, amire számítottam is. Enyhe malátás édesség és az azt kiegyensúlyozó komló keserűség, de egyik sem túl sok, olyan átlagos lágeres ízvilág. 
Könnyen iható, frissítő, de semmiképp sem vizes, ami az 5,4%-os alkohol tartalmat miatt meglepő is lenne, de ugye láttunk már csodákat. 

 A Szigligeti Meggysör viszont már egy picit érdekesebb tétel, mint a pils. Szép mély meggybordó színe van és még egy vékony kis habréteg is kiül a tetejére. 
A címke tanúsága szerint 30% a meggy tartalma, ami azért lássuk be, nem kevés és erről árulkodik az illata is. 
Szerencsére a kóstolás után sem kellett benne csalódnom, kellemes, enyhén fanyar meggyes íz fogadott. A sörös ízek inkább csak a háttérben húzódnak meg, azonban ez nem zavaró, kifejezetten kellemes frissítő ital. 

Volt bennem egy kis félelem, hogy egy olyan szörpös édes valami lesz, mint ami sok esetben a meggyes söröknél szokott lenni, azonban most kellemesen csalódtam. 

Ebben a melegben fotózni sem könnyű, bármint teszek mindig azonnal lecsapódik a pára a poháron és az üvegen 

Összességében mindkét sör rendben van, nem kifejezetten extrák, de jók. Pont azt tudják, amire kitalálták őket, hogy felérve a várba egy kellemes sör társaságában pihenhessük ki az út fáradalmait. 

 Egészségetekre! 

Megérkezett a "nagysikerű" Auchan sörválogatás cikksorozat harmadik tagja, a Vidám Vadkan Imperiál stout. Amúgy viccet félretéve tényleg az elmúlt időszak legolvasottabb bejegyzései közé tartozik az első és második rész… szóval mindent a kedves olvasókért, lássuk milyen lett a Vidám Vadkan. 

A dizájn maradt az eddigi, nyilván a lámát és a lajhárt egy vaddisznóra pardon vadkanra cserélve. Valamint a bal felső sarokban a Pale Ale felirat Imperiálra változott. És akkor itt meg is állnék egy szóra, én nem vagyok az az ember aki úgy gondolja, hogy a BJCP által leírtak szentek és sérthetetlenek és a gyártóknak csak e szerint szabadna eljárnia, azonban egy 6%-os alkoholtartalmú stoutra azt írni, hogy imperiál az azért egy kicsit erős… mármint nem a 6% erős, hanem a túlzás, hogy ez imperiál. 

Kitöltve szép mély fekete színe van a tetején kellőképpen vastag krém színű habbal, egy szó mint száz, úgy néz ki ahogy annak ki kell néznie.
Kellemes édeskés, csokis illatával igazán jónak ígérkezik! De mint tudjuk, a puding próbája az evés vagyis, jelen esetben az ivás. 

Sokat törtem a fejem, hogy hogy is kezdjem ezt a részt, hogy ne lőjem le egyből a "poént", de az a helyzet, hogy nem tudom szépíteni a dolgot, egyszerűen ihatatlan. 
És ez nem túlzás, egyszerűen nem tudtam meginni. Konkrétan olyan keserű a sör, mint az epe. Ne értsetek félre, ittam én már nagyon sok kifejezetten keserű sört, sőt szeretem is a keserű ízt, de ez egy olyan tapadó gyomorforgató keserűség, ami elviselhetetlen. Azonban, ha már az elnevezés kapcsán felhoztam a BJCP-t, akkor a korrektség jegyében itt meg kell jegyeznem, hogy a "közepestől az agresszíven erősig terjedő keserűség" jellemzi a stílust, azonban biztosra veszem, hogy nem az epe szerű keserűséget értik ez alatt. 
Ha az első sokk után elég kitartóak vagyunk és tudunk annyira picit kortyolni, hogy a korty ne érjen a nyelvünk két oldalához, akkor egy viszonylag jellegtelen nem túl karakteres, de nem is ihatalan stout ízjegyeit fedezhetjük fel benne, de amint egy normál kortyot veszünk a szánkba kezdődik az egész borzalom elölről…Nagyjából egy fél pohárral tudtam elfogyasztani belőle mielőtt a lefolyóban landolt volna a maradék. 

Továbbra is az az igazság, hogy egy 300-400 Ft-os sörtől nem várok sokat, a jó küllem és kellemes illat bizakodásra adott okot, azonban nagyon csúnyán alulmúlta minden elvárásomat. 
Ez főleg annak tükrében nagyon szomorú, hogy házi sörfőzőként van tapasztalatom abban, hogy mennyire egyszerű egy egészen jó stoutot előállítani, még házi körülmények között is. Mi lehet az oka annak, hogy egy gyártó, aki sörfőzésre rendezkedett be, nem tud legalább egy közepes minőségű stoutot előállítani? 
Mindezek fényében kezdem érteni, hogy miért vész a előállító kiléte homályba…

Ha nem tiltakozna az ötlet ellen minden porcikám, érdemes lenne összekóstolni az Orgoványi Magyarok Barna Sörével, hogy vajon melyikük állhat a legrosszabb kategória élén. De szerencsére felénk nem kapni az Orgoványi rettenetet, így nem kell attól tartanom, hogy egy meggondolatlan pillantban összehasonlító tesztet csinálok.

Egészségetekre! 

Ha gyorsabban akartok értesülni az új tesztekről, akkor kövessetek Facebookon és Instagramon! 

Eljött végre a péntek, ami nem jelent mást, mint hogy megérkezett az e heti teszt a beerálatra! Ami pedig nem más, mint a Sima brewing Nectar:on new england ipája, aminek a neve egy kis szóviccel a készítéséhez egyedüliként használt Nectaron komlóra utal. 
Amúgy kifejezetten jónak tartom, ha egy főzde készít single hop söröket, mert így jó esély nyílik egy-egy új komló megismerésére, ami után bátrabban tudok alapanyagot rendelni a saját söreimhez is akár. 

A dizájn stílusában hasonlít a Gâteau Noir-hoz, ismét jó színeket használtak és szerintem elég jó és kellőképpen figyelemfelkeltő is lett a nektarint(?) majszoló denevér.
Sőt olyannyira jól sikerült, hogy engem is többek közt a dizájnnal vett meg. 

A nectr:on-nak nem csak a doboza, hanem maga a sör is jól néz ki, rostos baracklére emlékeztető színével és fehér habkoronájával. És egy jó neipához méltóan átláthatanul ködös. (Amúgy hová tűnt a pár évvel ezelőtti neipákra jellemző "moslék" szín? Én komolyan hiányolom egy kicsit.) 
Az illata nem túl intenzív, leginkább a naracsra/mandarinra emlékeztet elsőre. 

 Az igazat megvallva egy kicsit túl hűtöttem a sört, így várnom kellett vele, hogy jobban előjöjjenek az ízek, de már az első kortyra megjelentek a barackos, kissé ananászos aromák. 
Egy kis dekantálás után egyre inkább a barackos nektarinos ízek jöttek elő a hidegen feltűnő ananászt egészen a háttérbe szorítva, de nem teljesen elnyomva.
A selymes kellemes kortyérzet mellé egy nem túl erős keserűség társul, éppen csak annyi, hogy tisztában legyünk vele, hogy egy ipával van dolgunk. 

Egyetlen negatívumot tudok csak felhozni, még pedig az, hogy valahogy alkoholos mellékíze van korty közben, amitől egy rövid időre enyhe "vodkabarckos" íz jelenik meg a szájban, mind túlhűtve mind pedig az ideális fogyasztási hőfokon. Azonban szerencsére ez az alkoholos mellékíz nem túl bántó és a korty után hosszú percekkel is csak a nektarint kellemes íze marad a szánkban. 

Összességében nem egy rossz sör, sőt ha ez a kis mellékíz nem lenne kifejezetten nyári sláger gyanús lenne nálam, de azért így sem rossz. 
A nectaron komló pedig kifejezetten elnyerte a tetszésem biztos, hogy a közeljövőben használni is fogom. 
Mivel a keserűsége nem túl bántó, így bátran tudom ajánlani a gyümölcssörök világánál kicsit távolabb merészkedő csajok számra is.

Egészségetekre! 

Hogy előbb értesüljetek az új tesztekről, valamint extra tartalmakért kövessetek Facebookon és Istagrammon. 

Az Auchan saját márkás sörválogatás második részével érkeztem ezen a héten, a Léhűtő Lajhárral.
De most komolyan, csak engem zavarnak ezek a nevek?
A Lajhárunk, egy amerikai pale ale, szóval remélhetőleg a Lázadó Lamánál sokkal több aromakomlót toltak bele (mondjuk annál nem nehéz többet tenni bele) és egy átlag nagyüzemi apa szintjét tudja megütni, ha már a 300-400 Ft-os árazása is hasonló.

Egységes dizájnnal dolgozik a rejtélyes gyártó, vagy is inkább gondolom a megrendelő, így csak a névadó állat képe változott a címkén. Szerintem a láma ábrázolása vagányabb lett, mint a lajhár, de hát úgy is beltartalom a lényeg leginkább.

Amíg a Lázadó Láma esetében azt írtam, hogy nem is néz ki rosszul, addig a Léhűtő Lajhárt már valahogy kevésbé érzem bizalomgerjesztőnek.
A színe amúgy nagyon hasonlít a Lámáéhoz, ugyanúgy sötét teaszerű színe van, azonban mintha egy kicsit zavarosabb, kissé szürkésebb lenne.
Az illata kifejezetten enyhe, egy kis alkohol illat tűnik fel, némi citrussal vegyítve. Igazából se nem kellemes, se nem kellemetlen, leginkább jellegtelen.

Hol is kezdjem, mint írtam nem támasztottam nagy elvárásokat vele szemben, egy átlag nagyüzemi apa szintjét vártam volna tőle, de ezt sikeresen alulmúlta.
Nagyjából hasonló íze van, mit a Lázadó Lámának, de mégis valamivel lazább, vizesebb, azonban megvan ugyanaz a kicsit grillázsra emlékeztető íz, amit vagy az okoz, hogy hasonló a receptúra, vagy ugyanaz a technológiai hiba hozza ezt elő.
Picit édeskés, picit citrusos, picit keserű, de valahogy nem állnak össze az ízek, legalábbis egy apává semmiképp nem.
Amúgy, ha egy kicsit bátrabban használták volna a komlókat (jó jó tudom drága, de akkor is) nem csak a kívánt stílushoz kerültek volna közelebb, de még az íz hibákat is elfedhették volna egy kicsit.

Na de sebaj, majd talán a stout jobb lesz!

Egészségetekre!

Végre igazán beköszöntött a nyár, így itt az ideje, hogy hátrébb toljuk a hűtőben a vastag, testes stuotokat, dipákat és teret engedjünk a könnyedebb műfaj képviselőinek, mint például a mai tesztalanynak, a Szent András sörfőzde session ipájának, a Laza Morálnak. 

Az ipa hagyományosan egy magas alkoholtartalommal és erős komlózással a hosszú hajóutakra főzött sör volt az angoloktól, hogy az a hónapokig tartó utazás során se szenvedjen minőségromlást. (De ugye ez az infó már lassan a könyökén jön ki minden sörkedvelőnek.) A session ipa pedig ennek a lágyabb, alacsonyabb alkoholtartalmú, a keserű helyett inkább az aroma komlókat előterbe helyező, ezáltal könnyebben iható és a nyári melegben is jobban fogyasztható alváltozata. 

A Szentandrás Sörfőzde egységes arculattal dolgozik, ami alól a Laza Morál sem képez kivételt.  Az hogy valakinek tetszik-e ez a dizájn vagy sem az az egyedi ízlés dolga, viszont az mindenképp példaértékű, hogy mennyire informatív. Az alapadatokon kívül megtaláljuk rajat a felhasznált komlókat, az ibu (keserűség), ebc (szín), extrakt adatokat továbbá az ajánlott fogyasztási hőmérsékletet is, szóval mindent, amit csak el tudunk képzelni. 

Pohárba töltve a borostyánnál kicsit világosabb színű, enyhén ködös, a tetején igazán vastag tartós habréteggel… egy szó mint száz, jól néz ki. 
Az illata friss, citrusos enyhe fenyős beütéssel, ha az íze is hasonló, akkor nem kell csalódnunk. 

És valóban! Az a helyzet ezekkel az aroma komlókkal annyira jól hozzák már az illatukban is az ízt, hogy szinte kóstolás nélkül is tudjuk, hogy mire számíthatunk. 
Déligyümölcsös ízjegyek tűnnek fel benne, a komló egészen jól hozza a maracujás ízeket. A korty közbeni keserűség a citrusos ízzel egészen úgy jelentkezik, mint például a pomelo keserűsége, nem tapad, nem marad a szánkban csak a korty közben jelentkezik. 

Könnyed kortyérzetével alacsony 4,6%-os alakhol tartalmával (bár ez nézőpont kérdése, mert ugye a nagyüzemeknél e körül van az alap ipák alkoholtartalam is) egy jól iható nyári sör lett a Laza Mórál. 
Csak vigyázzunk, nehogy nálunk is túl laza legyen a morál. 

Egészségetekre! 

 Ha értesülni szeretnél a friss tartalmakról akkor kövess Facebookon vagy Instagramon! 

Ezen a héten a beígért és beharangozott cikksorozat első részével jelentkezem, ami nem más, mint az Auchan saját márkás “kisüzemi”, vagy legalábbis megjelenésében arra hajazó sör válogatásából a Lázadó Láma. 
Úgy tűnik mostanában csak hülye nevű sörökbe botlok, a múlt heti Süpa után ízlelgessük ezt is egy kicsit: Lázadó Láma…hát oké, legalább alliterál.
Túl sok információval nem szolgál a címke a gyártó kilétét illetően, csak forgalmazó van feltüntetve rajta, ami ugye nyilván az Auchan Magyarország kft., hiszen az ő sörcsomagjuk.  

A címke tervezői bizonyos elemeket az ingyenes tervező programok egyikéből másolhattak át szerintem, mint például ez a tipikus beer felirat vagy épp a komlótobozok.
Az elszánt tekintetű lámánk egész jópofa lett, mondjuk azt a lila csíkot lehetett volna egy kicsit lentebb vinni, hogy ne lógjon bele az állába... Összességében nem rossz, de nem is a dizájn fogja eladni a terméket, viszont legalább nem is hátráltatja azt. 

Kitöltve egy sötét tea színű sör fogad minket a tetején vastag, krém színű habbal.
A sör maga nem néz ki rosszul, azonban azt meg kell jegyeznem, hogy sokkal sötétebb, mint az ipák általaban, bár szó ami szó, ők ráírták, hogy “szűretlen minőségi félbarna sör”, bár ebben az esetben akkor a pale ale feliratot hagytam volna le. 
Az illata kissé pörkölt cukorra emlékezet engem, egy enyhe, de tényleg csak nagyon enyhe virágos citrusos illattal társítva. 

Belekortyolva nem az fogadott, amire számítottam, nagyon nem a ma megszokott ipás ízvilága van, sokkal inkább a klasszikus angol alekre hajaz.
Az íze leginkább a grillázsra emlékezet, kicsit olyan mint a dekokciós eljárással készült sörök esetében, de nem hiszem hogy itt erről lenne szó. 
Alapvetően a malátásan édeskés íz határozza meg, amihez a korty közepén társul egy kis keserűség, de az nem tart ki a korty végéig sem.
Ha nagyon jól állnak együtt a csillagok, akkor egy kis melegedés után, kóstoló pohárból fogyasztva felbukkan egy nagyon, nagyon minimális mézes, virágos íz a komlóból, de nekem ez úgy tűnt, hogy csak nagyon esetlegesen sejlik fel.
6%-os alkoholtartalma nem tenné ezt indokolttá, de érzésre mégis nagyon erős a sör, nem lóg ki az alkohol, de mégis olyan a kortyérzet, mintha legalább egy 9%-os dipát innánk.

Összességében az a baj ezzel a sörrel, hogy még ha egy átlagos ivós ipát is keresek (mert ugye a 300-400 Ft körüli árával nyilván nem egy különlegességre számítok), akkor sem ez az az íz amit várok tőle. Bár ha mondjuk ezt English Ale néven árulnák, talán kevesebb problémám lenne vele.

Egészségetekre!

 Ha nem akarsz lemaradni a friss tartalmakról kövess Instagramon vagy Facebookon! 

Ezen a héten a Hübris session ipáját a Süpa-t kóstoltam.
Esküszöm megfogadtam már az előző Hübris cikkem után, hogy nem fogok többet fennakadni a főzde nevezéktanán, na de azért mindennek van egy határa... Mi az hogy Süpa (?), mármint persze értem az ipájuk az üpa és ez egy session ipa így hát süpa… na de hát na, süpa?
Na jó inkább nézzük a sört. 

A címke dizájnja igazodik a főzde többi söréhez, ami nekem kifejezetten tetszik is, van egy letisztult egységes arculatuk, ami alapján a név elolvasása nélkül is tudhatjuk, hogy melyik főzdével is akad dolgunk.
Jelen esetben zöld alapon fehérrel szerepelnek a feliratok és egy igazán szép árnyalatú zöldet találtak, amit talán a képek nem is adnak vissza igazán, így mindenképp vegyük szemügyre, ha a boltok polcain meglátjuk. A domború feliratok pedig hozzájárulnak a prémium megjelenéshez. 

Kitöltve az illata friss, egészen zöld, kissé citromfüves, de leginkább a friss komló pellet illatára emlékeztet, mármint nem valamelyik komló fajtára, hanem úgy általánosságban a komlóra.
Kinézete rendben van, teás szín szép vastag fehér habbal, úgy néz ki, ahogy egy ipának ki kell néznie. 

Belekortyolva elsőre a lazasága tűnik fel, ami ugye session lévén semmiképp sem tekinthető hibának, ez a fajta jellege.
Az íze valahogy nem túl karakteres, nincsenek meg benne a ma divatos komló aromák, nincs sehol a gyümölcsösség, ami azért sessionök esetében jellemző szokott lenni. Helyette ízében is leginkább a “zöld íz” jelentkezik, ami az illatnál határozottan kellemes, azonban itt inkább csak lapossá teszi.
Számomra a keserűsége nem túl keserű, viszont az amennyi van, az is inkább az a gyantássan tapadós keserű és nem az a frissítő, mint mondjuk egy tonic esetében.
Ne értsetek félre, nem egy rossz sör a Süpa, bármely nagyüzemi főzde esetében azt mondanám rá, hogy ez így oké, viszont kisüzemi sörként hiányzik belőle az az extra, amiért a sörös polc előtt állva inkább azt vesszük le és nem a nagyüzemit. 

Lehet, hogy egy kicsit kritikusabb vagyok most kelleténél, de ennek leginkább az az oka, hogy tudom, hogy a Hübris ennél sokkal jobb söröket tud készíteni. Tudom hiszen több sörüket is kóstoltam már, de legfrissebb élmény tőlük a süpa kóstolása közben/után belekortyoltam a szintén Hübrises Mülnába és bizony az egy zseniális sör, ott megvan az az extra, amit most itt hiányoltam.

Egészségetekre! 

UI.: Az instagram/facebook oldalamat követve hamarosan hírt kaphattok róla, hogy milyen cikksorozat van készülőben.  

Ezen a héten a Sima Gateau Noir spiced milk porterével jelentkezem. 
A Sima az egyik legfiatalabb hazai kisüzemi főzde, amit három fiatal a pandémia nehézségei közepette alpított meg, ahogy ők fogamaznak "egy kis, családi, baráti együttműködés eredményeként". 

2020-ban kezdték meg működésüket gerilla főzdeként, no mármint nem a dzsungelben kommandóva főznek, vagyis saját gyártósorral nem rendelkezve más főzdékben készítik söreiket. Hihetetlen, hogy hogy repül az idő, egészen úgy élt az emlékezetemben, hogy nagyjából egy éve kezdték meg a működésüket, pedig idén már a harmadik éve tevékenykednek. 

A gateau noir franciául annyit tesz, hogy fekete torta, és mivel egy porterről van szó, a szín adott és az összetevők listáját olvasva, jó esélyt látok a süteményes ízvilág megjelenésére is. 

A címke külcsín elég extra, rendkívül figyelemfelkeltő a szín kombinációja az ábrázolt háromszemű absztrakt macskának (legalábbis én annak látom, de a tévedés jogát fenntartom), de mindenki nézze meg a képeket és döntsön az állat kilétéről.
Ahogy a doboz, úgy a sör kinézetét sem érheti panasz, már-már átláthatatlanul fekete, a tetején cappuccino színű habkoronával.
Az illata édeskés, enyhén fűszeres. 

Az első korty előtt a hozzáadott fűszerek dominanciájára számítottam, hiszen mind a gyömbér, mint pedig a fahéj egy elég intenzív ízű. Azonban itt jött a meglepetés, sehol a fűszerek harsánysága, helyette egy nagyon kiegyensúlyozott ízvilág köszön vissza a kortyból. 
A barnacukor és a laktóz ellenére édessége alig erősebb a fekete söröktől megszokott malátás édességnél, ami egy kis kekszes gabonás ízt is biztosít neki, megadva a fekete tortánk piskóta rétegét.
Ahogy a legtöbb sötét sörnek, úgy ennek is jól áll, ha hagyjuk egy kicsit melegedni, valahol 12°C környékén jön elő a legtöbb íz belőle. Ott már a gyömbér enyhe csípőssége, valamint a vanília és a fahéj íze is érezhetővé válik, ami egy kis süteményességet kölcsönöz neki, de továbbra sem tolakodóan, hanem csak a háttérben meghúzódva, teret engedve az alap sör karakterének. 

Az ízesítés ellenére is annyira jellegzetesen porteres ízvilága lett, hogy ha szeretnénk tudni a porter és a stout közti különbséget, akkor ezt a sört kóstoljuk össze egy milk stout-tal és egyből megvilágosodunk. És itt jegyezném meg azt is, ha esetleg olvassák az alkotók, hogy igazán kijöhetnének ennek a sörnek az alapjául szolgáló sima (eskü nem szándékos szóvicc) porterrel is. 
A selymes kortyérzet és a kiegyensúlyozott ízvilág teljes mértékben elfedi a 6,5%-os alkohol tartalmat, könnyen csúszik le belőle több pohárral is, szóval csak óvatosan. 

Egészségetekre! 

UI.: A továbbiakban próbálok egy kis rendszerességet vinni a blog életébe és ezentúl minden szombaton fogok új tesztekkel jelentkezni, amiről még mindig legegyszerűbben Instagram oldalam követésével értesülhettek.