Elég rég jelentkezetem már új sörteszttel, mert egy picit el voltam havazva mostanában, ha pedig épp volt egy kis időm, akkor sört főztem, majd palackoztam… de ezt majd egy következő bejegyzésben írom meg.

Szóval így alakult az, hogy odakint végre beköszöntött a jó idő, de én mégis most írok egy chilis stoutról, amit kifejezetten téli sörként szoktak emlegetni, viszont az én véleményem az, hogy egy jó stout az időjárástól függetlenül mindig jól tud esni. Jó-jó persze ne a strandon a tűző napon kezdj el kortyolgatni egy imperial stoutot, de ha lemegy a nap, akár még az is beleférhet. 

Szóval idén év elején a Mad Scientist kidobta a Chocolate Muerto második főzetét, ami egy chilivel, kakaóval, fahéjjal és laktózzal ízesített stout. Igen, elsőre valóban nagy állatságnak hangozhat chilit tenni a sörbe, de ezt már megszokhattuk a Mad Scientisttől. Viszont ha jobban belegondolunk, akkor nem is olyan elrugaszkodott ötlet ez, legalábbis az olyanok számára mint én, akik a chilis csoki hallatán sem borzadnak el. Ugyebár mind az édességek, mint pedig az erős, csípős dolgok endorfint szabadítanak fel, így  határozottan jó párosítás lehet a kettő és mivel egy jó stout is fel tud vidítani, ez a sör egy igazi öröm bombának ígérkezik.  

Az, hogy a címke kifejezetten szép, azt már meg se kellene említenem, hiszen nem rémlik olyan Mad sör aminek nem tetszett volna a dizájnja. Ahogy már a Fehérnyúl Cabroncitája esetében kifejtettem, a chili egy latin amerikai származású növény, így egy chilis sör esetében eléggé adja magát ezen kultúra motívumainak felhasználása. A Mad Scientistnél ezt a mexikói halál motívum, a La Santa Muerte ábrázolásával oldották meg, határozottan teccetősen.  

A sör maga küllemre semmi extrát nem hoz, szép fekete, viszont hab gyakorlatilag nincs rajta, amiért a hozzáadott chili a felelős,  ami viszont a különlegességét adja, szóval patthelyzet vagy különleges vagy habos. 
Illatában meglepő módon nem hozza a klasszikus stoutos illatjegyeket, csak egy kis fahéj tűnik fel, viszont már megszagolva sejthetjük, hogy ez bizony csípni fog. 

Hiába szeretem a chilis dolgokat azért óvatosan kortyoltam csak bele, ám szerencsére nem a chili dominál az ízben, sőt elsőre egészen úgy tűnik, mint ha csak valahol a háttérben bújna meg. Kávés, kakaós az íze, leginkább egy alul cukrozott forró csokihoz tudnám hasonlítani. Testes mivolta ellenére egészen lágy, selymes a kortyérzet. 
A kellőképpen kiízlelgetett kortyot lenyelve, egészen az utóízben mintha egy kis csípősség jelenne meg. Majd pár újabb korty és egyértelművé válik, hogy bizony nem maradt ki belőle a chili, viszont végig csak a korty után jelentkezik egészen az ember torkában, kissé kaparós, csípős érzésként, amit egy újabb korttyal szeretnél hűsíteni, amitől ismét jön a csípős érzés és így szépen meg is itatja magát a sör. Nagyon jó összhangban vannak az ízek, nem tolták túl a chilit, pont annyira csípős, ami még érdekessé teszi és nem bántóvá, viszont ebből se kívánnék egy 0,33-as doboznál többet egyszerre. 

Ha valahol szembe jön veletek ne habozzatok vegyétek meg, mert sajnos a gyártó webshopjából már elfogyott, de ha teljesen lemaradtatok róla akkor figyeljétek, hogy mikor főzik újra mert bizony egy kóstolást mindenképp megér. 

Egészségetekre!

A Soproni sörgyárat (pontosabban Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.) nem kell bemutatnom senkinek sem, hiszen a hazai sörpiac egyik legmeghatározóbb alakjáról van szó. Még aki nem is szereti a sört, az is hallott már róluk. 
2017-ben a kisüzemi sörforradalom hullámát meglovagolva, vagy inkább csak ahhoz csatlakozva, a Soproni életre hívta az Óvatos Duhaj termékcsaládot.
Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire ipa az ipájuk, vagy hogy az apa elég aroma komlós-e, azt viszont meg kell hagyni, hogy nagyon jól használták ki azt a piaci rést, hogy előttük itthon nagyüzemi sörgyár még nem foglalkozott felsőerjesztésű sörök gyártásával. Azzal, hogy ők elkezdték gyártani az ipát széles körben tették ismertté ezt a sörtípust az átlag fogyasztók körében is. Ebből véleményem szerint talán még a kisüzemek is profitálhattak, hiszen aki megkedveli az Óvatos Duhaj Ipát az valószínüleg bátrabban fog nyúlni más felsőerjesztésű sörök után is a boltban. 
2018-ban egy, a nagyüzemektől teljesen szokatlan lépést tettek, meghirdették az I. Soproni Sörversenyt, melyre házi sörfőzők nevezhettek. Ezen verseny eredményeként született meg Stubna Ágoston győztes receptúrája alapján sokunk nagy kedvence, a Soproni Óvatos Duhaj Porter. 
Nem kellett sokat várnunk a II. Soproni Sörversenyre, ami hoplager kategóriában várta a gyár a nevezők söreit 2019-ben, mely versenyt Cserjés László nyert meg. 
Mindenki nagyon várta a 2020 őszére beígért új sört, de az élet közbeszólt és a kialakult koronavírus helyzet még egy ekkora nagy gyártó üzleti tervét is képes volt teljesen átírni. Az új termék bemutatása is megcsúszott egészen mostanáig, ugyanis a napokban került a boltok polcaira a várva várt Soproni Óvatos Duhaj Hoplager.

A dizájn a már megszokottnak mondható Óvatos Duhaj kinézetet követi, ami nem is volt meglepő hiszen tudtuk, hogy ehhez a termékcsaládhoz csatlakozik az új sör is, valamint a Soproni a fogyasztókkal szavaztatta meg, hogy milyen zöld is legyen az új termék csomagolásának színe. Szóval tudtuk, hogy hogy fog kinézni a Hoplager csomagolása, így már mindenki csak a beltartalomra volt kíváncsi, így hát én se húzom tovább az időt, lássuk milyen lett az új duhaj. 

Szép borostyán színű teljesen tükrös sör, a tetején a lagerektől nem szokatlan módon vastag, de viszonylag gyorsan múló habréteggel.
Már az illata sem titkolhatja el előlünk, hogy nem egy “sima” lagerrel van dolgunk, hanem egy jó sok aroma komlót tartalmazó hoplagerrel. Határozott komlós illata van, mely kissé citrusos, kissé füves. 

Jöjjön a régóta várt első korty! Szerencsére a hosszas várakozást nem csalódás követi, hanem egy jóleső markánsan komlózott lager íz. Azt nem árulták el, hogy milyen komlókat használtak hozzá, csak annyit tudhatunk, hogy európai és amerikai komlók kerültek bele. Nekem ízében, olyan kissé füves, fűszeres, virágos komló íze van egy leheletnyi citrusossággal, ami egy szárazra erjesztett lager alap ízéhez társul. Ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy cascade lehet a felhasznált aroma komló, a keserű komlót viszont megtippelni sem merném, hiszen bármi lehet olyannyira el van benne dugva, hogy én abszolút nem is éreztem a keserűségét. 
Összességében, egy finom igazán üde, könnyen iható frissítő sör lett az Óvatos Duhaj Hoplager. Úgy gondolom, hogy nagy népszerűségnek fog örvendeni az átlag sörkedvelők körében is, hiszen nem tér el nagyban a megszokott lagerektől, de mégis van benne egy kis plusz, ami kívánatosabbá teszi. 

Az pedig, hogy a tervezetthez képest ennyit csúszott a bemutatása, talán még jót is tett neki, mert nekem ez a sör inkább egy nyári sör benyomását kelti, a nagy melegben igazi frissítésként fog hatni.  
Jó szívvel ajánlom kipróbálásra mind a komlósabb sörök kedvelőinek, mind pedig a lager kedvelőknek, szerintem nem fognak csalódni. 

Egészségetekre!

További sörös tartalmakért kattintsatok a serbázis.hu-ra!
Kövessétek be az instagram oldalam, hogy értesüljetek a friss blog posztokról.

Nehéz kiigazodni a sörök színein, hiszen világos sörnek nevezzük a szalmasárgát, az aranysárgát, vagy épp a borostyánt is, de ugyanígy van ez a vörös sörök esetében is, hiszen vörös a rozsdabarna és az egészen vörösboros színvilágú is. 
Viszont egy dolog biztos, a stout fekete, akár csak a legsötétebb éjszaka és mint maga Palpatine kancellár lelke… vagy is, hogy egészen eddig ebben a hitben éltem, amíg a Fehér Nyúl és a hozzá hasonló mindenre elszánt főzdék össze nem törték a sörök színkavalkádjának eme egyetlen biztos pontját és ki nem jöttek egy white stouttal. 

A ma kóstolt sör a Fehér Nyúl és a bulgáriai White Stork Beer co. nemzetközi kollaborációjából született White Stout. A White Stork 2013-ban alakult Sofiaban, ezáltal Bulgária egyik első kisüzemi sörfőzdéje, vagyis egész pontosan egy gerilla főzde. Ez azt jelenti, hogy nem rendelkeznek saját sörfőzdével, hanem másonkál főzik le a receptjeiket, így ez a sör is teljes egészében a Fehér Nyúlnál készült el a közösen kidolgozott receptúra alapján.

Szóval fehér stout, vagyis hát világos stout. Az alap koncepció ezen sörök esetében az, hogy úgy hoznak létre egy stout ízű sört, hogy ne kerüljenek bele azok az összetevők amitől a stout fekete lesz, ezek pedig a pörkölt gabonák, a malátázatlan pörkölt árpa, a csokoládé maláta és a sötétebbnél sötétebb festőmaláták. Azonban van itt egy kis bökkenő, hiszen ezen összetevők felelősek a szín mellett a stoutok jellegzetes csokis, kávés ízvilágáért is. Szóval, hogy elérjék a megszokott stout ízt, ezen összetevőket különféle egyéb természetes összetevőkkel pótolják, mint például kávéval, kakaóbabbal.

Az igazat megvallva ezelőtt még sohasem ittam még white stoutot, így nagyon kíváncsi voltam rá és nem csak az ízére, hanem a küllemére is. 
És hát nem kellene meglepődni ezen, de tényleg világos! Zseniális! A képek sajnos nem adják rendesen vissza, de az aranynál csak egy hangyányit sötétebb és szép vastag, fehér habréteg ült a tetejére. 

Illatában hozza a klasszikus stoutos illatot, karamellás, mogyorós és enyhén vaníliás jegyekkel. 
Azt hiszem nem húzom tovább a dolgot, akár csak az illata, az íze is olyan, mint egy “rendes” stoutnak. 
Karamellás, mogyorós, a korty vége felé megjön a kávés íz is, de nem túl intenzíven, épp csak megszínezve a laktóztól édeskés ízvilágot. Ahogy melegszik, jön az alkoholos melegség is, ami nem is meglepő, hiszen 8,5%-os az alkoholtartalma, valamint egészen enyhén, mintha a vanília is feltűnne a korty mélyén. A kortyérzet testes, de laktóztól mégis krémes, a felhasznált összetevők pedig jól egymásba simulva hozzák a stoutokra oly jellemző kissé édes, csokoládés, kávés ízvilágot. 

Mindenképp egy igazi sörkülönlegességgel van dolgunk, aki szereti a stoutokat, annak ez egy kihagyhatatlan darab lesz már csak a miatt is, hogy ez egy világos fekete sör. 

  /Itt majdnem fehér/

Egészségetekre!  

További sörös tartalmakért kattints a serbázis.hu-ra is!

Eddig azt gondoltam, hogy minden hazai sörfőzdéről tudok már, ha nem is kóstoltam még mindegyiknek a termékeit, de legalább már hallottam róluk valamit. Erre beállított az egyik kedves barátom egy sörpakkal, mondván, hogy új főzde nyílt a környékükön. 
Úgy látszik mégsem követem elég jól a sörös híreket. 
Szóval 2020 második felében a Hopfanatic szülővárosában Kiskunhalason új kisüzemi főzde kezdte meg a működését, az Oasis Brewery. 
Az Oasisnél nem kicsiben kezdték a dolgot, egy 2000 literes főzőházat helyeztek üzembe, valamit 18 darab egyenként 2000 literes fermentáló tartályt, ezáltal évi 500.000 literes kapacítással kezdték meg működésüket. 

Hozzám a három alap sörtípusuk jutott most el, egy apa, egy ipa és egy lager, így elsőkörben ezeket kóstolom, viszont a holnapjuk alapján a kínálatukat képezi még egy neipa és egy porter is. 

Kezdjük a Barikád ipával! 
A szóvicc mindig egy necces terep vagy nagyon átjön vagy falnak megy tőle az ember. Most szerencsére az előbbi történt, ugyanis a címkén részeg vagy legalábbis nagyon jókedvű bárányok fürdenek egy sörrel teli medencében, akarom mondi kádban… jobban belegondolva lehet, hogy mégis csak fájdalmas ez a vicc. Viszont a célját mindenképp eléri, a boltok polcain látva egyből felkeltené a figyelmemet. Próbáltam óvatosan tölteni mégis brutál vastag habréteg keletkezett rajta, mondjuk szeretem, ha van hab a sörön, bár nem árt, ha hozzá lehet férni tőle magához az italhoz is. 

Az illata jellegzetesen ipás, citrusos és mintha egy kis mentát is éreznék rajta. 
Első kortyra a komló okozta citrusosság érezhető, majd jön a korty végén egy kis keserűség, de nem túl erőteljesen éppen csak annyira, hogy érezzük, hogy egy ipával van dolgunk. A kortyérzet nem túl testes, egészen lazának nevezném, viszont nem vizes, hanem csak könnyed. Olyan sörnek tűnik amiből egy baráti sörözés alkalmán, akár több üveggel is lecsúszhat, nem fog eltelíteni és az 5,5%-os alkoholtartalom miatt sem kell félnünk a másnaptól. 

Következzen a Hop Gun apa!
Az Oasis Brewery dizájnereinek a fizetés emelését javaslom, mert kapásból két olyan figyelemfelkeltő címkét is csináltak ami maitt akkor is megvenném a sört, ha épp nem is azért indulnék a boltba. Sőt Star Wars rajongóként akkor is megvenném a Hop Gunt, ha nem is szeretném a sört. A sör neve alatt egy hatalmas tie fighter látható aminek a kabinja egy komlótoboz és ha ez nem lenne elég, az instant get érzés kiváltásához, a címke jobb szélén ott van maga Darth Vader, akinek egy komlótoboz az arca és mivel egy america pale ale a sör, ìgy az “Én vagy a te apád!” felirat szinte kötelező volt, hogy rákerüljön. 

Szép borostyánsárga a színe és vastag, tartós, fehér habja van, szóval külalakra olyan amilyennek lennie kell. 
Az illata nagyon malátás, a komló abszolút nem hangsúlyos, enyhén citrusos, füves, de a maláta dominál. 
Ahogy már az illatából is sejteni lehetett, az ízét is a maláta uralja, a háttérben egy nagyon kevés citrusosságal. A kissé malátásan édeskés keserűséget még a korty végén sem éreztem.
A hopgun amúgy a hidegkomlózás egyik eszköze és ha már ezt a nevet választották a sörnek egy picit bátrabban is használhatták volna. Összességében ez sem egy rossz sör, csak nem kifejezetten apás az ízvilága, egészen olyan íze van, mint amikor bécsi malátából főztem egy apát. Nem lett rossz, ahogy ez sem, csak túlzottan maláta központú lett egy apához. 

És akkor ahogy mondani szokták, végül de nem utolsó sorben jöjjön a Blond Hostess lager. 
Az igazat megvallva nem vagyok egy túlzott lager rajongó, persze szerintem is vannak köztük nagyon finomak, szoktam is őket fogyasztani és persze régebben nálam is sör egyenlő volt a világos alsóerjesztésű sörökkel, ám azóta sokkal jobbak kedvelem a felsőerjesztésűeket. 
A dizájnra akárcsak az előző kettő esetében most sem lehet panasz, nevéhez hűen egy szőke lengén öltözött hölgyet láthatunk a címkén, amint épp egy sörösüvegen lovagol.  
Külalakra teljesen rendben van, kellőképpen tükrös, szép szalmasárga színű, fehér habréteggel a tetején. Illatra hozza a jellegzetes lageres illatot enyhe malátássággal. 
Már az első kortynál megdöbbentem, hogy mennyire jól eltalált sör lett ez, pedig erre voltam a legkevésbé kíváncsi a három közül. 

Szárazra erjesztett lageres ízvilága van, közepesen testes kortyérzettel, ám a lageraknél nem megszokott módon, nem a keserűkomló hanem inkább az aromakomló íze dominál, ami jelen esetben citrusos aromákat ad hozzá. Ez a megszokottól eltérő komlózás tud izgalmassá tenni egy lagert is és kiemeli a tucat lagerek közül, ez az amit egy kisüzemi alsóerjesztésű sör esetében keresek, hogy egy kicsit többet nyújtson mint bármely nagyüzemi társa és emiatt gondolom úgy, hogy ez a legjobb a három most kóstolt sör közül. 

Összességében pozitív az első benyomásom az Oasis Breweryvel kapcsolatban, jó az irány amin haladnak, persze lehetne még mit tökéletesíteni az ipa-n és az apa-n is és szerintem az idők során finomodni is fognak még ezek a receptek, de így is teljesen rendben volt alapvetően mind a három sör. Bátran merem ajánlani mindenkinek őket és bizony én is figyelni fogom a kínálatukat és megpróbálom minél előbb megkóstolni a neipájukat és a porterüket is. 

Egészségetekre!  

További sörös tartalmakért pedig katt a Serbázis.hu-ra

Ezúttal a Fehér Nyúl 2019-es árpaborát kóstoltam. Nem, nem tévesztettem műfajt, az árpabor is a sörök egyik típusa, mely ízvilágáról és magas 8-12% közti alkohol tartalmáról kapta a nevét.
Nem egy mindennapi sörtípus, kifejezetten magas extrakt tartalommal rendelkezik, valamint hosszú érlelési időre van szüksége, talán ez is lehet az oka, hogy viszonylag kevés főzde készíti. Alapvetően két típusát különböztetjük meg egymástól, az egyik az amerikai, a másik pedig az angol árpabor. A két típus leginkább a komlózásában különül el egymástól, ahogy sok más esetben, úgy most is elmondható, hogy az amerikai típus sokkal inkább komlóhangsúlyos, ezáltal kesernyésebb, míg az angol változatban akár teljesen el is veszhet a komló ízvilága és egyben a keserűsége is.
Azonban a kép ennél árnyaltabb, mert mindkét típust előszeretettel érlelik különféle hordókban, mint például rumos, whiskys vagy épp boroshordókban, ami nagyban befolyásolja a végső ízprofilt. 

A Fehér Nyúlnál nem bonyolították ezt a dolgot most túl, már ami az összetevőket illeti, ez egy single malt, single hop barley wine, tehát egy féle malátát és egy féle komlót használtak a főzéshez, mégis elég komplex ízvilágra számíthatunk tőle. 
A címke tervezése előtt valószínű elfogyott egy pár üveggel belőle, vagy csak én nem értek a művészethez, mindenesetre kissé bizarra sikeredett, viszont az összetevők feletti humoros pár soros kis szösszenet nekem kifejezetten tetszik. 
De nem is szaporítom tovább a szót, lássuk milyen is lett a sör. 

Küllemre kifejezetten szép, a borostyánnál sötétebb leginkább a roszdabarnára emlékeztető színe van, vastag, fehér, paplanszerű hab réteggel a tetején. 
Már az illata megfogott, rendkívül gazdag sokféle illatból tevődik össze, édes, mézes, gabonás, karamellizálódott cukros, valahogy úgy képzeljétek el, mintha egy sörgyár mellé települt volna egy cukorgyár és együtt éreznénk kettő illatát. Bár tudom, hogy sokak szerint a sörgyárnak nincs jó illata, de nekik csak azt tudom mondani, hogy: De, az van! 

Az az igazság, hogy már azt illatal is gondban voltam, hogy mégis hogyan tudnám leírni és bizony az íz még nagyobb gondot okoz, mert még az illatnál is gazdagabb, teltebb, összetettebb, szóval csak annyit mondok, hogy kóstoljátok meg. Na jó, azért mégis csak megpróbálok megbirkózni a feladattal.
Első kortyra az édesség, ami dominál és ehhez társul még egy karamellizálódott cukorra emlékezetető íz, valamint mintha enyhe édes vörösboros ízjegyeket is hordozna magában, a korty végén a komló okozta keserűség pedig kiváló egyensúlyt hoz. Az okozza az ízek meghatározásának a nehézséget, hogy ahogy melegszik úgy változik az íze is, úgy lesz egyre teltebb, egyre gazdagabb, nagyjából olyan 14-15 °C lehet az ideális fogyasztási hőmérséklete. 

Az ideális hőfok környékén a tömény édesség inkább malátás, valamint aszalt gyümölcsös kissé ragadós édességgé változik és jobban teret enged a magas alkoholtartalom okozta ízeknek, szinte már égetett szeszes, whiskys a kortyérzet vége, szóval el tudom képzelni, hogy tényleg jól állna neki, ha rumos vagy whiskys hordóban töltene egy két évet. 
Nagyon karakteres egy ital, nem az a fajta amiből meló után lehúzunk egy-két üveggel, eltelít, valamint hiába nem lóg ki az alkohol, mégis érezzük az erejét, lezsibbasztja az ember nyelvét. Az illata pedig zseniális, az utolsó kortyig nem tudtam betelni vele, végig szaglásztam.

Aki szereti a sörkülönlegességeket, annak a listájáról ez sem hiányozhat, valamint kiváló ajándék is lehet sör kedvelő barátaink, családtagjaink számára. 

Egészségetekre!

Olyan hosszúra sikerülnek a típus megjelölések mostanában, hogy lassan a címsorban sem férnek ki, mint például a most kóstolt sör esetén is, ami egy sós mogyoróvajas karamellás birodalmi tejes porter, ami a Reketye Brewing szülöttje. 
A nagytarcsai Reketye Brewing Co egy családi sörfőzde, akik 2014-ben kezdték meg működésüket. A több mint hat éves fennállásuk során, több nemzetközi collabban is részt vettek, valamint ők voltak az elsők a hazai kisüzemi főzdék közül, akik a palackozásról átálltak a dobozolásra (a házi sörfőzők legnagyobb bánatára, hiszen így egyre nagyobb kincs lesz a 0,33-as üveg, amibe tudunk palackozni). 
A szortimetjüket megnézve láthatjuk, hogy bizony náluk sem az átlag söröket kell keresni, náluk is megtalálhatóak a most divatos neipák, vagy épp a különféle savanyú sörök, de a Dr Banghard sem csak egy szimpla porter. 

Már a megjelenése óta meg szerettem volna kóstolni ezt a sört, de valahogy csak mostanra sikerült, szóval egyből felcsillant a szemem amikor az egyik kraft sörös helyen megláttam, hogy kapható, főleg, hogy ilyen helyből viszonylag kevés van itt Pécsen, így gyorsan csappannak a készletek. 

Ponyvaregény rajongóként egyből Marcellus Wallace-ra asszociáltam a címke láttán, és inkább nem is gondoltam tovább, hogy vajon mi járt az alkotó fejében, az éppen a gumikesztyűt a kezére csattintó doktor úr  ábrázolása során.  Ezek a fekete dobozok pedig még jobban feldobják az amúgy is király dizájnt. 

A szinte teljesen fekete sör tetején hab gyakorlatilag nem képződött, de ez a mogyoró miatt nem is meglepő, nem kedveznek a habképződésnek a zsíros, olajos hozzávalók. 
Nagyon karakteres, mogyorós, karamellás, csokis illata van, mintha egy mogyorós sütit szagolgatnánk. 

És az íze? Úr Isten, zseniális! Nem is számítottam rá, hogy ennyire nagyon hozni fogja a címben is jelölt ízeket, azt hittem, hogy lesz egy porter ami az átlagosnál egy kicsit kamramellásabb és egy kicsit érződik majd a mogyoró. De e helyett, itt csak ezek az ízek vannak, szinte nem is emlékezett egy portetre se, hanem konkrétan olyan mintha egy édességet kortyolgatnánk. Nagyon jól simul össze a mogyoróvajas íz a maga enyhe sósságával a karamellás csokis édességgel és a még jelentkező enyhe vaníliás jegyekkel. 
Sokak szerint snickerses íze van, amivel az első korty után nem is vitáztam volna, de tovább ízlelgetve valahogy mégsem állt össze a kép, hasonlít a csokira, de valamire még jobban… aztán leesett a Ben&Jerry's Peanut Butter Cup jégkrémre hasonlít igazán, konkrétan ugyanolyan az íze, mint ha a jégkrémet innám. 
Kellemes krémes, selymes a kortyérzet, és ebben az édességes ízvilágban teljesen elbújik a 11%-os alkohol tartalom, szóval csak óvatosan igyuk. 

Minden várakozásomat felülmúlta, bátran ajánlom mindenkinek!
Bár az év minden szakában jól eshet ez az íz sör formájában, mégis inkább télire javasolnám, nyárra pedig ott a jégkrém és mondjuk egy jó hideg neipa. 
Viszont azt hiszem lassan kellene valami borzalmat is kóstolnom megint, mert teljesen elkényeztetem magam ezekkel a finomságokkal és ti pedig kedves olvasók azt fogjátok hinni, hogy nekem minden sör ízlik. 

Egészségetekre! 

A Schokobananen, avagy a csokibanán két hazai kisüzemi főzde, a Krois Brewery és a Yeast Side Brewery kollaborációjának gyümölcse. 
A Krois Brewery története 2016-ig vezethető vissza, mikor is két barát egy közös sörözés alkalmával arra a megállapításra jutott, hogy nincs kellő figyelem fordítva a kraft sörökre a nyugati országrészben, sem kereskedelmi, sem pedig gyártói oldalról. Azonban ők kellőképpen elkötelezettnek érezték magukat a minőségi sörgyártás iránt és belevágtak, hogy megalapítsák saját főzdéjüket, a Krois Breweryt. 
Az együttműködés másik tagja, a Yeast Side Brewery eredettörténete messzebbre nyúlik vissza, egészen 1993-ig. A kilencvenes évek eleji sörhiányra reagálva jött létre sok társával együtt a Lados sörfőzde is, akik az akkori igényeknek megfelelően elsősorban lager sörök gyártásával foglalkoztak és szolgálták ki a főzde környezetének fogyasztóit. Majd eljött 2017 amikor főzde nem csak nevet, hanem teljes arculatot is váltott és betört a hazai kisüzemi sörök világába, immár Yeast Side Brewery néven. 

A Schokobananen egy pastry hefeweizen, vagyis egy búzasör alapú desszert sör. Weizent választani alapnak ehhez a sörhöz egy kifejezetten jó ötlet volt, hiszen ott már a felhasznált élesztőnek köszönhetően is jelentkeznek a banános ízjegyek, ám ők ezt nem bízták szimplán csak az élesztőre és az ezer literes bachet megtolták 140 kiló banánpürével, valamit hogy a csoki is meglegyen adtak hozzá még 15kg kakaót is. 

A címke alapvetően jól néz ki, ám a színösszeállítás szerintem nem a legjobb, a kék-sárga helyett mondjuk a fekete-sárga sokkal vagányabban nézne ki, de persze legyen ez a legnagyobb gond, ha a beltartalom rendben van. 

Mivel sört üvegből nem iszunk, így szokásomhoz híven kóstoló pohárba töltöttem… ès itt jött a megdöbbenés, ez a sör rendesen csúnya! Sajnálom, ezt nem lehet szebben megfogalmazni, egyszerűen csúnya (és a képek még csak vissza sem adják, hogy mennyire).
Habja az konkrétan semennyi sincs, de ez a hozzáadott banán miatt van, épp úgy ahogy a romlott csokis tejre emlékeztető színért a kakaó a felelős és a ködösségéért pedig az, hogy hefeweizen, szóval így utólag bele gondolva meg sem kellet volna lepődnöm a kinézetén. 

Az illata határozottan búzasörös, amihez egy kis csokis, kakaós illat társul, azonban az az intenzív banán illat, amit vártam volna, az elmaradt. 
De nem az ízében, ott azonnal dominál a banán íz és a csoki. Nem kell ízlelgetni, kóstolgatni, nem kell beleképzelni, egyből az első kortynál tudjuk, hogy mire gondolt a költő, zseniális, tényleg megcsinálták a schokobananen csokit sör formájában! Ha tovább ízlelgetjük (tudom, tudom az előbb mondtam, hogy nem kell, de hát miért ne tennénk?) kitűnnek egy édeskés búzasör ízjegyei, de itt most az a helyzet, hogy az alapsör bújik meg a háttérben és az extra ízek veszik át a főszerepet, kiváltképp, ha valami sóssat ropogtatunk mellé, vagy egy sós étel után isszuk desszertként, hiszen amúgy is egy desszertsör. 

Igazából hiába írok bármit is, úgy sem hiszitek el, amíg nem próbáljátok ki, hogy ez a sör totálisan az ismert csoki ízét hozza. Szóval vegyétek amíg még lehet kapni, ez maradandó élményt alkot. 

Egészségetekre!

Ismételten egy nem hétköznapi sörrel jelentkezem. A most kóstolt sör egy kveik fermented fruited imperial sour with chili a dobozon szereplő felirat szerint, szóval egy  kveik élesztővel készül gyümölcsös savanyú sör chilivel. Hát lehet egy ilyennek ellenállni? 

A Fehér Nyúl története egészen 2016-ig nyúlik vissza, ugyanis akkor jelent meg legeső, bemutatkozó főztük egy ipa, ami akkor Kísérleti Nyúl néven került a sörkülönlegességeket árusító helyek polcaira. 
Ahogy a legtöbb kisüzemi főzdéről, úgy róluk is elmondható, hogy ők nem csak egy  egyszerű sörfőzde, nekik ez több, mint egyszerű munka, nekik ez a szenvedélyük. Évről évre új, itthon kevésbé ismert komlókkal kísérteznek és bizony van, hogy a komlón kívül más különlegesség is kerül a  sörökbe. Mint például homoktövis az ipába, vagy kávé és tonik az apába, vagy csak épp egy savanyú sört készítenek, vagy mint most savanyú sört chilivel… sorolhatnám még tovább is, de a lényeg szerintem ennyiből is átjön, ők sem normálisak, na de pont ezért is szeretjük őket, hiszen mi sem vagyunk normálisak, hogy ilyen sörökre van igényünk. Aztán majd ha jobbra fordul a helyzet és kinyithatnak a vendéglátóhelyek újra, akkor akár fözdefrissen is megkóstolhatjátok a kínálatukat a a soroksári úton a főzde taproomjában. 
Ahogy írtam is a legelső sörük Kísérleti Nyúl néven jött ki és azóta is az első főzetes söreik esetében a logójukban a fehér helyett a Kísréleti szó szerepel, ezzel jelezve az első bachet. Nekem ez a kis humoros szójáték kifejezetten tetszik.

Na de mi a fene is az a sour beer? 
Bár már nem akkora újdonság, mint mondjuk egy- másfél évvel ezelőtt, de biztos még mindig sokan rácsodálkoznak. 
Fura jelenség ez a savanyú sör annyi szent, mert a nagy főzdéktől egészen a házi sörfőzökig mindenki küzd az ellen, hogy meg ne savanyodjon a söre, erre valakik meg direkt savanyítják. 
Története egészen a 19. század előtti időkig nyúlik vissza, ugyanis akkoriban nem fordítottak még kellő figyelmet a sörfőzés közbeni higiéniára, valamit nem ismerték még a különféle élesztőtörzseket, hanem a levegőben lévő vadélesztők alakították a sörlé cukortartalmát alkohollá, ezáltal minden sör akkoriban többé, kevésbé savanyú is volt. Azonban a technológia fejlődésével a savanyú sörök többsége majdnem teljesen ki is veszett a köztudatból, ám a kraft főzdék kísérletező kedvében köszönhetően újra élveztetjük ezeket az ízeket. 

A chiliről az a nagy általánosságban elfogadott nézet, hogy Dél-Amerikából indult hódító útjára, így ehhez, valamit a spanyol csengésű Cabroncita elnevezéshez is jól passzol a címkén található maja templom, valamit a dél-amerikai motívum világ. Azonban most az érdekesség a címke doboz felőli oldalán rejlik, mert a Fehér Nyúl igyekszik támogatni a hazai kortárs irodalmat, így bizonyos címkéik hátoldalára magyar kortárs írók műveiből helyeznek el ízelítőt, a Cabroncita esetében például Vajna Ádámtól. 

Egy igazán szép sört dobtak össze a nyúlüregben, narancsos borostyánsárgás szín, a tetején vastag tartós habréteggel.  Jellegzetesen savanykás illata van, ami mellé társul egy kis ananászos déli gyümölcsös illat is és mintha már illatában is feltűnne a chili csípőssége. 

Az igazat megvallva egy kicsit tartottam ettől a sörtől, és nem a chili miatt. Hanem mert nekem a sour beer valahogy már túl sok szokott lenni. 
Így hát félve kortyoltam bele, ám meglepve tapasztaltam, hogy nem az elviselhetetlen savanyúság uralja. Savanyúnak savanyú, de csak annyira mint egy frissítő limonádé. Teret enged a hozzáadott mangónak és ananásznak és a kveik élesztő adta gyümölcsös ízeknek. Azt pedig meg kell jegyeznem, hogy az ananász kifejezetten jó párosítás a savanykás ízvilággal. A savanykás, gyümölcsös ízek után a korty végefelé megérezzük a chilit is, ám abszolút nem bántóan, inkább  kellemesen csípősen, melengető érzést hagy a korty után a szánkban.
Látszik, hogy nem ma kezdték a srácok, akik egy ilyen extrém sört így össze tudnak rakni, azok előtt le a kalappal. Az ízek tökéletesen harmonizálnak és még egy ilyen vadul hangzó ízvilág mellett is selymes lett a kortyérzet, a 7%-os alkoholtartalomnak pedig mintha nyoma sem lenne. Igazán üde, frissítő sör lett remélem a nyáron is lehet majd kapni. 

Bátran tudom ajánlani azoknak is, akik hozzám hasonlóan ódzkodnak a savanyú söröktől, egy igazi különlegességben lesz része annak, aki megkóstolja. 

Egészségetekre! 

Rettegett Iván, vagyis ahogy én hivatkoztam rá itthon, a várva várt Iván. Már az adventi időszak kezdete óta a hűtőmben pihent, de csak szenteste bontottam meg, hogy az adventi várakozás méltó lezárásául szolgáljon. 

A békésszentandrási Szent András Sörfőzde a 90-es évek első felében nyílt, ami sajnos itthon szinonímája lett a pocsék minőségnek, elég ha csak az orgoványi akpedo Kft-t hozom fel példának, aki a Magyarok Barna Söréért is felelős. De nem csak ők, még számos egyéb kis főzde alakult akkoriban, akiknek egy része szerencsére már bezárt, míg mások még mindig ontják a mocskot. 
Azonban itt elnézést is szeretnék kérni, hiszen még csak egy mondatban említeni is sértő a Szent András-ira nézve, ezen ipari hulladékokat gyártó cégeket. 
Hiszen a Szent András Sörfőzde az élő példa arra, hogy aki fejlődni szeretne és minőségi sört akar főzni, az túl tud jutni a sörfőző berendezéshez kapott alap lager recepten és bizony ők meg lépték ezt. Fejlődési törekvéseik nyomán, egy addigra majdnem száz éve a hazai piacról kikopott típust, egy duplabakot hívtak életre, mellyel a szakma elismerését is kivívták maguknak. Ezen az úton tovább haladtak és országban először főztek valódi gyümölcsből gyümölcssört. A folyamatos fejlődés és megújulási képességüknek köszönhetően a kilencvenes évek tucat kisfőzdéi közül ki tudtak emelkedni és a hazai sörkultúra és sörforradalom alapillérévé tudtak válni. 

A Rettegett Iván egy russian imperial stout, mely sörtípusról azt érdemes tudni, hogy a 18. századi brit sörfőzők készítették először az orosz cári udvar számára. Akár csak az ipák esetében, itt is a hosszas szállítást jól kellett bírnia, így a minőség megóvása érdekében magas alkoholfokúra főzték, amit a magas szárazanyag tartalommal értek el, ezáltal egy igencsak testes sörtípus lett az orosz birodalmi stout. 

A Rettegett Ivánt 2018 óta minden évben elkészítik a békésszentandrási főzdében és bizony már a csomagolásból is érezhető, hogy a főzde egyik különlegességét tartjuk a kezünkben. 
Rendkívül igényes módon, minden üveg díszcsomagolásban kerül a boltok polcaira. 
Az idei évben a kék és a sárga szín dominál a csomagoláson, melyen a Kreml hagymakupolái figyelhetőek meg, valamit a névadó “Rettegett Iván” szigorú tekintete vetül reánk. 

Az éjfekete egy enyhe jelző erre a sörre, tényleg átláthatlunk sötét, valamint annyira vastag, hogyha azt írom, hogy úgy esik bele a pohárba, az pontosabban jellemzi, mint az, hogy folyik. 
Vastag cappuccino színű hab réteg ül ki rá, mely alól jól érezhetjük a csokis, kávés, enyhén karamellás illatot. 

És eljött a várva várt Iván első kortyának az ideje: hát nem csalódtam! 
Édes, karamellás, malátás a korty eleje, majd megérkezik a csoki és a korty vége felé egy kis kávé is a maga keserűségével, valamint nekem egy enyhe füstösség is feltűnt a korty végén. 
Vastag, nagyon testes a kortyérzet, ám e mellett igazán selymes is, lágyan körülöleli az ízlelőbimbòinkat, olyan akár csak egy cappuccino. Egészen milk stoutra emlékezet a selymessége. 
A magas extrakt tartalom nem csak a sör vastagságában köszön vissza, hanem bizony a 10,5%-os alkohol tartalmában is, mely nem lóg ki, valamint jól is áll ennek a testes sörnek, azonban érezhetjük, ahogy belülről melenget minket a hideg moszkvai éjszakában... akarom mondani otthon a kanapén ülve. Annyi biztos, hogy aki ezt korsószámra tudja nyakalni és utána még ki talál a mosdóig az kiérdemli a Rettegett Iván becenevet.

Egy kis érdekességet még megemlítenék, hogy a szavatossági idő nem elírás bizony 10 évig vagy akár még tovább is eláll egy jó imperial stout, és nemcsak, hogy eláll hanem évről évre egyre finomabbá is válik. Így azt javaslom, kapásból legalább két üveggel vegyünk belőle és az egyiket jól süllyesszük el a pince mélyére, hogy hűvös napfénytől védett helyen legyen és csak sok sok év múlva találjunk rá és akkor bontsuk ki.

Békés boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak és 2021-ben is: Egészségetekre!

A Hop Top Berewery a főzdepark egyik alapító sörfőzdéje, amit akár a kimagasló minőség garanciájaként is tekinthetünk.
Ezt mi sem támasztja jobban alá, minthogy a 2015-ös alapításuk óta több rangos nemzetközi megmérettetésen is kimagasló eredményeket értek el. Elsőre egészen úgy tűnt nekem a Hop Top, mint akik a főzdeparkos szomszédaihoz képest a földhözragadtabb söröket képviselnek, aztán végig pörgettem a kínálatukat és rá kellett jöjjek, hogy nem egészen így van ez. Mert bizony ők is készítenek a céklás gosétől kezdve, az eisbockon át, egészen a savanyú stoutig nagyon sokféle különlegességet. És bizony a mai tesztalany sem csak egy hétköznapi ipa. 

A Ceylon Buddy, ahogy a nevei is elárulja egy ceylon teával ízesített dupla ipa, amit még meghintettek narancs darabokkal is a még különlegesebb ízvilág reményében. 
A címke mind színvilágában, mind motívumaiban Indiát idézi meg, aminél jobb utalás nem is kell a teára, hiszen még a híres tea kultúrával rendelkező angolok is az indiai gyarmatbirodalomtól vették át a teázási szokásaikat.

Elég csak kitölteni és már sejthetjük is, hogy ez bizony egy jó sör lesz. Az enyhén opálos, fekete teára emlékeztető színű sör tetejére képződő vastag, enyhén narancsos színű habbal igazán szép összképet alkot. 
Illatában elsőre nem a tea, hanem az édes gyümölcsösség, narancsosság dominál és csak valahol nagyon megbújva érezzük a teát. 

Azonban megízlelve azonnal érezhetjük a ceylon tea jellegzetes kissé fanyar ízét, a narancsot, a maláta édességét és a korty végi enyhe ipás keserűséget. Az ariana és a mosaic komlók gyümölcsös, déligyümölcsös ízvilág nagyon jól passzol mind a teához, mind pedig a narancshoz. 
Minden íz tökéletes összhangban van, nem tolták túl egyik összetevőt sem, még a dupla ipás keserűséget is szépen visszafogták a malátás édességgel és az egésznek lett egy olyan selymes, krémes kortyérzete, amit eddig még csak a laktózzal készült sörök esetében tapasztaltam, de az most nem szerepel az összetevők listáján. 
Az íz egyensúlyt még a 9,1%-os alkoholtartalom sem tudja megtörni, úgy megbújik benne, hogy észre sem vesszük, így csak óvatossan, lehet a második üveg után már körültekintőbben kell felállni az asztaltól. 
Nekem az egyik személyes kedvencem ez a sör, mert úgy lett extra az ízvilága , hogy mégis teljesen termesztésnek hat, bátran merem  ajánlani mindenkinek.  

Ui.: csekkoljátok a multik szórólapjait, mert jövő héten egész baráti áron lehet majd hozzájutni, de azért hagyjatok belőle nekem is. 

Egészségetekre! 

További sörös tartalmakért kattintsatok a serbázis.hu-ra!