Szent András Sörfőzde Rettegett Iván

Russian Imperial Stout

Rettegett Iván, vagyis ahogy én hivatkoztam rá itthon, a várva várt Iván. Már az adventi időszak kezdete óta a hűtőmben pihent, de csak szenteste bontottam meg, hogy az adventi várakozás méltó lezárásául szolgáljon. 

A békésszentandrási Szent András Sörfőzde a 90-es évek első felében nyílt, ami sajnos itthon szinonímája lett a pocsék minőségnek, elég ha csak az orgoványi akpedo Kft-t hozom fel példának, aki a Magyarok Barna Söréért is felelős. De nem csak ők, még számos egyéb kis főzde alakult akkoriban, akiknek egy része szerencsére már bezárt, míg mások még mindig ontják a mocskot. 
Azonban itt elnézést is szeretnék kérni, hiszen még csak egy mondatban említeni is sértő a Szent András-ira nézve, ezen ipari hulladékokat gyártó cégeket. 
Hiszen a Szent András Sörfőzde az élő példa arra, hogy aki fejlődni szeretne és minőségi sört akar főzni, az túl tud jutni a sörfőző berendezéshez kapott alap lager recepten és bizony ők meg lépték ezt. Fejlődési törekvéseik nyomán, egy addigra majdnem száz éve a hazai piacról kikopott típust, egy duplabakot hívtak életre, mellyel a szakma elismerését is kivívták maguknak. Ezen az úton tovább haladtak és országban először főztek valódi gyümölcsből gyümölcssört. A folyamatos fejlődés és megújulási képességüknek köszönhetően a kilencvenes évek tucat kisfőzdéi közül ki tudtak emelkedni és a hazai sörkultúra és sörforradalom alapillérévé tudtak válni. 

dsc_0598.jpg

A Rettegett Iván egy russian imperial stout, mely sörtípusról azt érdemes tudni, hogy a 18. századi brit sörfőzők készítették először az orosz cári udvar számára. Akár csak az ipák esetében, itt is a hosszas szállítást jól kellett bírnia, így a minőség megóvása érdekében magas alkoholfokúra főzték, amit a magas szárazanyag tartalommal értek el, ezáltal egy igencsak testes sörtípus lett az orosz birodalmi stout. 

dsc_0599.jpg

A Rettegett Ivánt 2018 óta minden évben elkészítik a békésszentandrási főzdében és bizony már a csomagolásból is érezhető, hogy a főzde egyik különlegességét tartjuk a kezünkben. 
Rendkívül igényes módon, minden üveg díszcsomagolásban kerül a boltok polcaira. 
Az idei évben a kék és a sárga szín dominál a csomagoláson, melyen a Kreml hagymakupolái figyelhetőek meg, valamit a névadó “Rettegett Iván” szigorú tekintete vetül reánk. 

dsc_0608_1.jpg

Az éjfekete egy enyhe jelző erre a sörre, tényleg átláthatlunk sötét, valamint annyira vastag, hogyha azt írom, hogy úgy esik bele a pohárba, az pontosabban jellemzi, mint az, hogy folyik. 
Vastag cappuccino színű hab réteg ül ki rá, mely alól jól érezhetjük a csokis, kávés, enyhén karamellás illatot. 

dsc_0606.jpg

És eljött a várva várt Iván első kortyának az ideje: hát nem csalódtam! 
Édes, karamellás, malátás a korty eleje, majd megérkezik a csoki és a korty vége felé egy kis kávé is a maga keserűségével, valamint nekem egy enyhe füstösség is feltűnt a korty végén. 
Vastag, nagyon testes a kortyérzet, ám e mellett igazán selymes is, lágyan körülöleli az ízlelőbimbòinkat, olyan akár csak egy cappuccino. Egészen milk stoutra emlékezet a selymessége. 
A magas extrakt tartalom nem csak a sör vastagságában köszön vissza, hanem bizony a 10,5%-os alkohol tartalmában is, mely nem lóg ki, valamint jól is áll ennek a testes sörnek, azonban érezhetjük, ahogy belülről melenget minket a hideg moszkvai éjszakában... akarom mondani otthon a kanapén ülve. Annyi biztos, hogy aki ezt korsószámra tudja nyakalni és utána még ki talál a mosdóig az kiérdemli a Rettegett Iván becenevet.

dsc_0612.jpg

Egy kis érdekességet még megemlítenék, hogy a szavatossági idő nem elírás bizony 10 évig vagy akár még tovább is eláll egy jó imperial stout, és nemcsak, hogy eláll hanem évről évre egyre finomabbá is válik. Így azt javaslom, kapásból legalább két üveggel vegyünk belőle és az egyiket jól süllyesszük el a pince mélyére, hogy hűvös napfénytől védett helyen legyen és csak sok sok év múlva találjunk rá és akkor bontsuk ki.

Békés boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak és 2021-ben is: Egészségetekre!